F-Group
A menedzser szemével
 
Fókusz - Mesélnek az F-Group-sztárok
 
Fotógaléria
 
Facebook
 
Facebook
 

2020.10.05

Némó újra az MLS-ben bizonyíthat

Németh Krisztián visszatér Amerikába és az MLS-ben szereplő Columbus Crew csapatában folytatja. A 37-szeres magyar válogatott támadó december 31-ig, 1 éves opcióval írt alá Columbusban.

Némó_eredeti.jpg

„Úgy tűnik, hogy ez a történet még nem volt kerek, van még feladatom Amerikában – mondta el Németh Krisztián. – A kapcsolat köztem és a Columbus között nem újkeletű, már tavaly, amikor kiderült, hogy nem maradok Kansasben, akkor felvette velem a kapcsolatot Caleb Porter vezetőedző és jelezte, szàmítana rám a csapatában. Van múltunk is, hiszen a Portland trénere volt, amikor az amerikai pályafutásom talán legemlékezetesebb góljàt szereztem. Sokat beszéltünk akkor, de végül nem jött össze az átigazolás. Azóta sem szakadt meg közöttünk a kapcsolat, és pár hete újra élesedni kezdett a lehetősèg – ezúttal viszont pont került a tranzakció végére. Aki ismer engem, pontosan tudja, hogy szàmomra döntő, hogy olyan edző keze alatt dolgozzak, aki teljes mellszélességgel támogat, ez volt a kulcs anno az első időszakban Kansasban is. Büszke vagyok rá, hogy Amerikában sikerült nevet szereznem, jó érzés, hogy a jelenleg listavezető Crew hisz bennem. Tudom, hogy hova érkezem, ismerem a ligát és motivált vagyok, szeretném bebizonyítani, hogy van még bennem annyi, hogy kulcsembere legyek egy sikeréhes együttesnek. Itt vagyok már a városban, most pár nap karantén vár rám, de alig várom, hogy elkezdjem a közös munkát a társakkal. Jó állapotban érzem magam, végig edzésben voltam, hálás vagyok a III. Kerületi TVE-nek, amely segített nekem ebben a nehéz időszakban. Most már csak előre nézek és izgatottan vàrom, hogy ismét pályára lépjek az MLS-ben.”

 

„Nagyjából egy hónapja képviselem Némót, mindig jóban voltunk, nagyon szurkoltam neki, immár hivatalosan is feladatom, hogy sikeres és elégedett legyen – árulta el Filipovics Vladan. – Bevallom, mint menedzser, nem volt nehéz dolgom, hogy Amerikába kerüljön, hiszen többször letette már névjegyét az USA-ban, mindenki tudja a tengerentúlon, hogy mire képes. Tudom, hogy van benne még bizonyítási vágy, ezért is döntött a visszatérés mellett, hiába voltak európai érdeklődők. A Columbusnak komoly tervei vannak, hatalmas szurkolói bázissal, az attraktív támadófutball pedig biztosan fekszik majd Krisztiánnak. A lényeg, hogy újra játékba lendüljön, kezdje rugdosni a gólokat és akkor szép időszak vár majd még ránk közösen.”    

 További hírek

 
Gyermekkor Alapítvány
 
Nemzeti Sprot
 
Magyar Labdarúgó Szövetség
 
FourFourTwo magazin
 
NB1
© 2020 F-Group Kft      EN English    HU Magyar