F-Group
A menedzser szemével
 
Fókusz - Mesélnek az F-Group-sztárok
 
Fotógaléria
 
Facebook
 
Facebook
 

2012.05.06

Juhász Roland: itt a negyedik belga bajnoki cím!

Mivel az Anderlecht – egy hosszabbításban értékesített tizenegyesnek köszönhetően – pontot szerzett a Bruges ellen, két fordulóval a Jupiler League vége előtt megszerezte története 31. bajnoki címét. Juhász Roland 2006, 2007 és 2010 után negyedik belga aranyérmét nyerte meg a brüsszeli csapattal.

juhasz_eredeti.jpg

„Akkor sem fordult meg a fejemben, hogy veszélybe kerülhet a bajnoki címünk, amikor a mérkőzés vége felé a Bruges állt győzelemre, hiszen az esetleges vereség ellenére is biztos voltam abban: a hátralévő két fordulóban megszerezzük az aranyérmet – nyilatkozta Juhász Roland. – Azt ugyanakkor elismerem, délután még nem arra készültünk, hogy este a ligaelsőségünket ünnepeljük majd. De a sors visszaadta azt, amit 2009-ben elvett: abban a szezonban azért játszhatott velünk bajnoki döntőt a Standard, mert az utolsó fordulóban a Gent a hajrában büntetőt rontott ellene – a pontazonosság miatt megrendezett finálét pedig megnyerte. Ezúttal viszont mi örülhettünk a hosszabbításban. Jó, hogy így alakult, mert nagy megkönnyebbülés ez a számunkra. A bajnokság során azt tapasztaltam, hogy senki nem akarja, hogy nyerjünk, valahogy minden és mindenki ellenünk volt. Az pedig különösen jó hír, hogy a belgiumi magyar légiósok remek hétvégét zártak. A Genk – Köteles Lacival és Tőzsér Danival a pályán – győzött, ráadásul Dani fontos gólt szerzett, ami azért is örömteli, mert nem volt szép, ahogy az elmúlt időszakban bántak vele – erre tessék, ő ismét bizonyítja, milyen fontos láncszeme a csapatnak. A Genk – pláne így, hogy a Bruges csak egy pontot szerzett – még versenyben van a második helyért, és meg is érdemelné az ezüstérmet, mert szerintem a második legjobb a ligában. Boldog voltam, hogy Czvitkovics Peti is eredményes volt, mi több, győzelmet érő találatot jegyzett, ami jókor jött neki, hiszen hosszú sérülésből tért vissza. Én a bajnoki cím megszerzése mellett azért vagyok elégedett, mert messze mi kaptuk a legkevesebb gólt, és ez a védőmunkánkat dicséri. Az egyetlen hiányérzetünk az Európa-liga-szereplésünk miatt lehet, ahol ugyebár a csoportkörben remekeltünk, a kieséses szakaszban viszont nem volt szerencsénk. Sebaj, most már nincs más dolgunk, mint drukkolni a Bayern Münchennek a BL-döntőben, mert a németek sikere esetén az Anderlecht automatikusan főtáblára kerül.”

Juhász Rolandék a pályán ünnepelték a bajnoki címet:

 További hírek

 
Gyermekkor Alapítvány
 
Nemzeti Sprot
 
Magyar Labdarúgó Szövetség
 
FourFourTwo magazin
 
NB1
© 2018 F-Group Kft      EN English    HU Magyar